Reggeli szex – legyünk már túl rajta!
Ébredés után, magához húz a párom. Néhány napig nem találkozunk, mert ma haza utazom a szüleimhez, így hát engedek a közeledésének, hogy megfeleljek annak a képnek, amit a jó társról gondolok. Pedig pontosan érzem, nem tudok most a szexre hangolódni. Jól esik az ölelése, a csókja, de már túlságosan fejben járok ahhoz, hogy élvezni tudjam az együttlétet. Gondolatban egészen máshol járok, fizikailag is inkább mennék, hogy haladjak a mai napra tervezett dolgokkal. Próbálkozást sem teszek arra, hogy átadjam magam az örömöknek. Csak arra figyelek, hogy minél előbb túl legyünk rajta.
Gyorsan végzünk. Zuhany közben furcsa érzés tör rám, egyre gyengébb leszek, szédülök. Egyre jobban szédülök. Azonnal elzárom a vizet és csurom vizesen, törölközővel a kezemben, leheveredek az ágyra. Iszonyú fájdalmat érzek az alhasamban. Már zúg a fülem, minden erő kiszáll a testemből, zsibbadnak a végtagjaim, sajog az arcom. Nem értem, mi történik.
“Hívd fel kérlek az ügyeletet. Jöjjenek ki!” – súgtam a barátomnak, amikor visszajött a szobába. “Nem tudom, mi van velem, de rettenetesen érzem magam…”
A mondandómat nem tudtam végig nyögdécselni. Olyan pokoli fájdalmat éreztem, amit már nem tudtam elviselni. Elájultam. A barátom tudja mit kell tenni ilyenkor, hiszen az elmúlt négy évben többször előfordult, hogy visszahozott az eszmélet állapotába. Gyerekkorom óta előfordul időnként, hogy elájulok, főleg a melegtől. És sosem társul hozzá fájdalom.
„Édesem, kicsim, jól vagy? Hahó! Szívem!” Mik ezek a hangok? Álmodok? Jézusom! Hol vagyok???
Néhány másodpercre minden kiesett a fejemből. Nem tudtam, hogy ki vagyok, nem tudtam, hol vagyok. Bizonytalanságot, kétségbeesést éreztem és zsigerien mély ürességet. De a fájdalom érzete visszazökkentett a jelenbe, lassan összeállt a fejemben a kép és visszatért a rettegés is.
“Édesem, hívd ki kérlek az ügyeletet, mielőtt meghalok!”
Az éjszakai ügyelet már nem jön ilyen időpontban, menjek be a rendelőbe, vagy hívjam a mentőket. Szuper hírek. Nincs erőm felállni, de még ahhoz sem, hogy a párom ölében eljussak az autóig. Nem hagyom el a némi biztonságot adó ágyat. A jó ég tudja, hogy mikor érne ki a mentő. Több órába is telhet, mire sorra jutok a listájukon. Megkérem a barátomat, hogy menjen el a patikába és hozzon valamilyen gyógyszert.
Egyedül vagyok. Patakokban folyik a könnyem. Ráz a hideg, ugyanakkor ömlik rólam az izzadtság. Pár perces szünet után, újra görcsölni kezd az alhasam. Olyan érzésem van, mintha szülnék. Bár még sosem szültem, de érzem azt a mélyről jövő fájdalmat és ösztönt. Istenem, mi történik velem? Csak egy dolgot tudok: valaminek ki kell jönnie! Felveszem a szülési pozíciót és az ágyon vergődve sírok, s közben azon gondolkodom, mi történhet velem, megszállt egy szellem vagy méhen kívüli terhességem van?! Vajúdok. Miközben lapos a hasam és tudtommal nem várok babát. Percek múlva enyhül a fájdalom, de iszonyú gyenge vagyok. Hányingerem van, de nincs erőm felállni. Nem akarok összeesni vagy újra elájulni. Félig lefordulok az ágyról, és hagyom, hogy a padlóra folyjon minden, ami a számon akar kijönni belőlem. Gyönyörű látvány lehetek. Még jó, hogy elküldtem a barátomat gyógyszerért.
Enyhülést hoz a hányás. Hirtelen erősnek érzem magam és megjelenik előttem egy kép. Egy kép magamról, rengeteg fájdalmat cipelve. Érzem azt a rengeteg fájdalmat, amit magamnak okoztam. Minden olyan pillanat elraktározódott bennem, amikor könnyebbnek gondoltam az orgazmus eljátszását, a helyett, hogy vállaltam volna az igazságot. Minden pillanat elraktározódott bennem, amikor ilyen iszonyú fájdalmat okoztam magamnak. Minden pillanat, amikor szenvedést és megaláztatást és szégyent okoztam magamnak. Amikor elvettem magamtól az öröm lehetőségét. Számtalan ilyen pillanat volt. Sokszor, sokkal könnyebbnek tűnt eljátszani, túl lenni rajta, és menni végre a dolgomra. Istenem! Hát mit tettem magammal! Ez a rengeteg fájdalom itt van bennem, itt van a méhemben és most ki akar jönni. Nincs már helye bennem. Megfogadom, hogy soha többé nem alázom meg magam. Megfogadom, hogy szeretni fogom önmagam. Szeretni és tisztelni akarom magam. Továbbra is sírok, de közben megkönnyebbülést érzek. Hálás vagyok, amiért a fájdalom hozott egy üzenetet. Szóval tényleg igaz! A testem tényleg szól, ha valami nem tetszik a lelkemnek. Egy ideig tűr és elvisel, de eljön az a határ, amikor megüzeni a szenvedését. Először barátságosan, de ha azt nem hallom, akkor hangosan üvölt, hogy vegyem már észre, mit művelek magammal.
Fotó: pixabay
Lányok, Veletek történt már ilyesmi?